“Ez a nap a miénk” címmel. A csapat 2020 év elején jelentkezett utoljára videóval, ami “Ugrálj” címmel látott napvilágot.Az új klip kapcsán több ötletünk is volt. A dal hangulata miatt, azonban a táncos videó mellett döntöttünk. Judyhoz mindig is közel állt a tánc, hiszen korábban hosszú éveken át néptáncolt. (Dancing in The Star című műsort …
Szeszt csempésztek a Delta zenekar tagjai
Természetesen nem a valóságban, csak legújabb Kesergő című klipjükben, amely az 1920-as éveket idézi meg. A dal, amelyet Szabó Peti, a zenekar frontembere szerzett, valójában a koronavírus miatt kialakult jelenlegi állapotról,és a hozzá kapcsolódó szomorú érzésekről szól.Az elkeserítő helyzet ellenére azonban a szám második felében megjelenik a bizakodás és a hit abban, hogy hamarosan jobb lesz minden. Ez …
Zenészek kényszerpihenőn – Ricky
Zenészek kényszerpihenőn – Ricky Mai interjúalanyom Haddad Henrik, Ricky, aki a ’90-es végén alakult Picasso Branch-ból vált ismertté, majd egy évtizedig tagja volt a PartYssimo zenekarnak. Jelenleg az akusztikus stílust képviselő JustB’Coz és a legkedveltebb talpalávaló repertoárt játszó RickyParty’n zenekar énekese, vezetője. Hogy vagy? Hogy viseled a „munkanélküliséget”? – Köszönöm a kérdést, igyekszem jól lenni… …
Sportolj Bármit, Segíts Bárkin!
Talán ezzel a címmel lehetne legjobban jellemezni azt a kezdeményezést, amelyet a vadonatúj weboldal, a Sportolj Bármit képvisel. A 2020-as év több szempontból változásokat hozott az életünkben. Mindnyájan kizökkentünk az eddig megszokott életünkből, szinte minden nap egy újabb kihívással kellett, hogy szembenézzünk. A vírushelyzet fokozódásával egyre kevesebb lehetőségünk adatott a sportolásra, aktív feltöltődésre. Át kellett …
Íme, itt az elronthatatlan ropogós töltöttkrumpli recept!
Ez a remek kis recept több helyzetből is ki fog menteni ha nincs túl sokminden otthon, mivel alapjában véve nem kell hozzá sok alapanyag. Akár főételnek is kiváló, vagy vacsorára, uzsonnára! Hozzávalók 3 nagy méretű krumpli 1-1,2 teáskanál étolaj 60 g szeletelt metélőhagyma 60 g margarin 1 dl főzőtejszín 1 dl tejföl 2 csipet só …