2021 a változások és az alkalmazkodás éve volt. Az első 4 hónapban nem fogadhattunk látogatókat, ez idő alatt karbantartási munkálatokat végeztünk, illetve a holdingban üzemeltetett cégforma lehetőséget nyújtott a divíziók közötti hatékony munkaerő-gazdálkodásra és ami a legfontosabb a munkahelyek minél nagyobb mértékű megtartására. Májusban háromlépcsős nyitást követően az első periódusban oltási igazolvánnyal, igazolássokkal volt látogatható …
Népszerű immunválasz lett a vírusra az online nyelvtanulás
A legszerényebb becslések szerint is 200-300 ezer iskolán kívül nyelvet tanuló honfitársunk rutinját borította fel az elmúlt másfél évben a vírushelyzet. A csoportos vagy magánórára járó diákok, egyetemi hallgatók éppen úgy megsínylették a járványügyi korlátozásokat, mint azok a felnőttek, akik a munka mellett vették a fáradságot arra, hogy megtanuljanak angolul, németül vagy éppen olaszul. A bizonytalanság …
Virágzik a januárban megnyílt öntödei üzem Sirokban
Az ellátási láncban felmerült problémákra kínál megoldást a nagy múltú vállalat új egysége Az idén 70 éves Metalconstruct Zrt. a megváltozott piaci igényekre reagálva jelentős átalakításokat, fejlesztéseket végzett kecskeméti telephelyén, Sirokban pedig egy teljesen új, a legmodernebb technológiákat felvonultató öntödei üzemegységet hozott létre, amely 2021 januárja óta maximális kapacitással szolgálja ki a vállalkozásokat, közöttük sok …
Gyorsteszttel életmentő lehet a családi és baráti összejövetel
Csak a jókedvet vigyük magunkkal, a vírust ne! Könnyen rémálommá válhatnak a családi és baráti találkozók, ha valaki akaratán kívül a lappangási időszak alatt, de már fertőző állapotban látogatja meg a rokonait vagy tölt együtt egy kellemes estét a barátaival. Szakértők szerint különösen az idősebb korosztály tagjai vannak fokozottan veszélyben, azaz a szülők, a nagyszülők, …
Új év, új élet, új kihívások?
Véget ért egy év, véget ért az ünnepi sürgés-forgás. Remélem,hogyvolt idődpihenni is, és feltöltődve kezdted2022-es évet. Persze a pihenés után nehéz visszaállni a mindennapos rutinra, de íme néhány hasznos tipp,hogyhogyan kezddel az új esztendőt. Indítsd az új évet egy kisebb rendrakással, ugyanis az ünnepek alatt könnyedén kialakulhatott egy kisebb rendetlenség kívül és belül egyaránt. Szánj …