Ételrecept ,életrecept!
Bármennyi rizst is szeretnénk megfőzni, a lényeg az, hogy mindig kétszer annyi vízre lesz szükség.Ha tehát 1 bögre rizst főzünk, akkor 2 bögre víz kell. A csirkemellre pici olajon kérget sütünk, (úgy hogy nagy lángon mind a kettő oldalát megpirítjuk) fűszerezzük, majd kislángon fedő alatt még kb.10percig sütjük.
Sokszor készítem, nagyon szeretjük, ezért is döntöttem úgy, hogy felteszem ide ezt a finom fűszeres egészséges vöröslencse krémet!
20 dkg vörös lencse
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
kevés olívaolaj
só
frissen őrölt bors
1/2 teáskanál őrölt kömény
1/2 teáskanál kurkuma
1/2 teáskanál őrölt csípős paprika
2 evőkanál aprított petrezselyem
4 dl víz
Elkészítése:
Kevés olívaolajat hevítünk, megdinszteljük rajta az apróra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk az átöblített lencsét, felöntjük a vízzel, sózzuk, borsozzuk, puhára főzzük. A tűzről levéve leszűrjük botmixerrel pürésítjük, belenyomjuk a fokhagymát, ízesítjük a köménnyel, a kurkumával, a csípős paprikával és a petrezselyemmel.
Egészséges
Következő csodás tulajdonsága a vöröslencsének a tápértéke. Magas fehérjetartalmú, szó szerint ásványokkal, vitaminokkal és rostanyagokkal teli termésről van szó. Fő vas-, kalcium-, foszfor-, cinkforrás, de egyéb fontos alkotelemeket is tartalmaz. A vitaminok közül a B és C csoportúak fellelhetőek benne. Nincs benne semmilyen zsír és különösen rostgazdag. Súlyvesztés, vagy emésztési problémák, cukorbetegség, vagy magas koleszterinszint esetén ideális a fogyasztása. Nem utolsó sorban pedig rengeteg antioxidánst tartalmaz, melyek az öregedési folyamatot lassítják. Ragyogó bőrről, erős körmökről és hajról gondoskodik.
Szerző:Cozombolisné Himer Gréta